A béták elbuknak
De az alfák is bétákból lesznek
Különösebb túlzás nélkül kijelenthető, hogy soha nem voltam early adopter (korai alkalmazkodó). Nem mintha lenne mire büszkének lenni, különösen, hogy az alkalmazkodás végül mindig elkerülhetetlen lett. Alig néhány hónappal a magyarországi debütálása után, valamikor 2009 elején regisztráltam a Facebookra. Próbáltam kiszaszerolni az oldalamról, hogy pontosan mikor, de miután túl sok időt szórakoztam el ezzel eredménytelenül, legyen elég a saccperkábé. Az biztos, hogy miután regisztráltam, nagyjából egy évig meg se nyitottam újra az oldalt. Az első profilképet 2010. május 2-án töltöttem fel. Erre megtaláltam a bizonyítékokat a tevékenységnaplóban. A korai alkalmazkodás az én esetemben annyiban merült ki, hogy újabb nagyjából egy éven át egyetlen dolgot csináltam a Facebookon: bejelölgettem milyen filmeket és sorozatokat néztem. Arról fogalmam sincs, hogy a valódi early adopterek mit csináltak a Facebook 2008-as magyarországi debütálása és 2011 vége között. Akkor még megvolt az iWiW, ott mindenki fent volt, és akinek nem volt pénze feltölteni a Dominó-kártyáját, az ott dobott egy üzit az ismerőseinek, hogy a válaszra egész türelmesen várjon akár 2-3 napot is. A boldog békeidők… Ma az számít early adopternek, akinek nincs Facebook-oldala. Nekem persze van.
A Gmail kicsit más tészta volt: két lelkes programozó haverom már a beta verzió magyarországi debütálásakor, valamikor 2005 elején meghívott, ekkor még csak így lehetett regisztrálni. Ők imádták, főleg mert „bazdmeg, itt nem kell kitörölni egyetlen levelet sem”. Naná, hogy nem kellett, az akkori Nokia 6101-es telefonommal például mindössze néhány kilobájt méretű fényképet lehetett készíteni, a videót meg felejtsd el. Ezzel aligha telt volna meg a tárhely. Ma nagyjából nyolc Google account lelkes gazdája vagyok, mindegyiken néhány hónap alatt megtelt a tárhely, kettőnél a felhőszolgáltatást is fizetem. Hogy mennyire nem voltam early adopter, azt jól jelzi, hogy mire észbekaptam, hogy jó lenne a teljes nevemmel, afféle hivatalos fiókot is nyitni, a balazszsuzsanna és a zsuzsannabalazs minden kombinációja foglalt volt, ponttal, alulvonással, tokkal, vonóval. Pedig a boldog békeidőkben könnyen lehet, hogy én voltam az egyetlen Balázs Zsuzsanna a komplett Gmailen.
Ami az innovációs szakadék balján van, az általam is tesztelt, de kellően nem értékelt Gmailtől eltérően nem megy át alfába
Noha adnának még okot a derültségre, nem veszem végig az összes létező platformot, ahová vagy többéves késéssel regisztráltam, vagy nem láttam meg benne az elkerülhetetlenül felém robogó jövőt. Szeretném azt gondolni, hogy az ábrán látható, amúgy valamelyest menő szkeptikus 16 százalékba tartozom, de tartok tőle, hogy átlagosabb vagyok az átlagnál. A Facebookhoz és a Gmailhez fűződő, romantikusnak aligha mondható kapcsolatomból már nagyjából érzékelhető a részben szkepszisből, részben pedig némi autisztikus rugalmatlanságból fakadó gyanakvás, ami miatt, bár lehetnék early adopter, végül mégis a konzervatív szektorban kötök ki. Shame on me. Egyszerűbben: a legutolsó szerkesztőségi munkahelyemen a tőlem mintegy tíz évvel idősebb főszerkesztőm kábé háromnaponta élcelődött azon, hogy ideje lenne előmásznom a kő alól.
A ma a mesterséges intelligencia szinonimájaként emlegetett ChatGPT-vel sem volt ez másként. Az algoritmust, ami – bár a korábbiaknál nemcsak puccosabb, hanem valamivel okosabb is – azért nem sokkal több egy chatbotnál, 2022 november 30-án eresztették rá a gyanútlan és felkészületlen emberi társadalmakra. Két hónappal később már 100 millió felhasználója volt. Ma a becslések globálisan heti több mint 800 millió felhasználóval számolnak, ennek nagyjából az 5 százaléka (kb. 40 millió felhasználó) elő is fizet a szolgáltatásra. Vagyis nem túlzás azt állítani, hogy 2024 végére már minden magára valamit adó elsővilágbeli halandóval előfordult, hogy valamit megíratott, lefordíttatott, kikerestetett a ChatGPT-vel. Kivéve engem.
A posztnak még nincs vége. Kérlek, hogy a továbbolvasáshoz és a reklámmentes podcasthoz való hozzáféréshez válts előfizetést. Használd ki a Valentin-napi akciót!
Mivel ekkoriban kezdtem összeállítani a nagyjából tíz éve érlelődő (bár eredetileg a fejemben még nem így hívták és nem is digitális volt) Szubkontra univerzum elmúlt egy évben is sokat változott arculatát, több szempontból is ki kellett lépnem a komfortzónámból. A már viszonylag részletesen kidolgozott koncepcióról, több régi jó barát és ismerős mellett, számomra mindaddig ismeretlen, a felnőtt korba épphogy belecsöppent fiatalokkal is beszéltem, részben azért, mert bár a YouTube-on már az ezredforduló első évtizedében csináltam egy fiókot, a platformot nézésre is alig használtam, nemhogy bármi másra (lásd a Facebookkal és a Gmaillel folytatott viszonyom leírását fentebb). Arról már szót sem ejtek, hogy a láthatósághoz ma már nélkülözhetetlen közösségi platformok közül a TikTokot például soha korábban nem használtam. Más kérdés, hogy nagyjából 10 hónapnyi szenvedés után ismételten felhagytam vele, ennek okait majd máskor fejtem ki.
Mindennek pedig annyi köze van a ChatGPT-hez, hogy a legfiatalabb, de már felnőtt emberekkel való megbeszélések közben arra lettem figyelmes, hogy bármilyen kérdés merül fel, egyből előrántják a telefonjukat, és pötyögni kezdenek. Eleinte természetesnek tűnt, nyilván én is a Google keresőmotorjába írom be, ha nem tudok valamit… Aha, persze. Ma ez már nem divat. Ehelyett minden kérdést, minden létező, akár személyes adatot, minden gondolatfoszlányt és tervkezdeményt, effektíve MINDENT közölnek az Open AI szervereivel. Ki ne tenné, amikor egy ötperces keresést így három perc alá lehet szorítani… Nem vagyok idióta, én is tudom, hogy bárkinek az összes adata összekaparászható az internetről, de legalább kelljen már dolgozni érte, az ég szerelmére!
Ma már én is használom a ChatGPT-t, sőt, fizetek is azért, hogy eltárolhassák rólam mindazt, amit csak lehet. Gondolom jó sokat lehet. Szerintem sem írni, sem fordítani nem tud a kívánatos minőségben, de el kell ismerni, hogy jelentősen megkönnyíti a keresést, összehasonlítást, tervezést. Az pedig egy ettől teljesen független kérdés, hogy a kívánatos minőség sem kívánatos manapság, a közönség túlnyomó többsége bőven beéri azzal a szöveggel, amit a ChatGPT írt vagy fordított. Így aztán Sam Altman, Elon Musk, Greg Brockman, Trevor Blackwell és az összes haverjuk elégedetten dőlhetnek hátra: a ChatGPT-vel potenciálisan annál is nagyobb üzletet fognak csinálni, mint Zuckerberg a Meta-univerzummal.
Tavaly novemberben 21-én, a napon, amelyen apám, ha még élne, betöltötte volna a 70. születésnapját, autóval utaztam haza Kolozsvárról. A partiumi kistelepüléseken átkanyargó úton valahogy eszembe jutott az AI-őrület. Néztem az út szélén a hidegben az út szélén bicikliző nőket és férfiakat, amint a kerékpár csomagtartójához erősített, két oldalán piros kendőcskével a sofőrök figyelmét a túlnyúló rakományra felhívó terhükkel egyensúlyoztak. Fogalmam sincs hány évesek lehettek, de azt gondoltam róluk, hogy idősek. A férfiak bővebb szárú, sötét színű posztó nadrágban steppelt kabátban, zsíros fekete kalapban tekertek komótosan, egyik-másiknak cigaretta lógott a szájából. A nők combközépig érő kopott szövetkabátja alól kikandikált a nylonszálakból szőtt otthonka, hajtincseiket mintás kendő takarta szem elől. Persze semmit nem tudok róluk, de egyszerűnek tetszett az életük. Mintha nem is azon a bolygón élnének, ahol a techoligarchák futurisztikus jelent álmodják meg épp. Nagymamámat láttam utoljára így öltözni. Vajon ők is pörgetik a kommentfalat, miután a baromfiudvaron át a fészerbe tolják a biciklit?
Köszönöm a megtisztelő figyelmed!