Népvezérekből hazaárulók
A sokféle múlt, avagy hogy maradt illúzió Magyarországon az emancipáció?
„A legnépszerűbb ember volt Magyarországon [...], a közvélemény egy »istenpolitikust« várt, és az Astoria erkélyéről szónokló ......……… legalábbis félistennek tartották a tapsoló tömegek.” Írd be a megfelelő nevet a kipontozott részre. Segítek, nem Magyar Péter az, pedig lehetne. Az idézet egy ma már gyűlölt, de minimum megvetett politikusról szól. Mit ma!? A Messiás akkor alig pár hónap alatt minden népszerűségét elvesztette. A vörös grófról, Károlyi Mihályról az első dolog, ami eszembe jut, hogy lepaktált a kommunistákkal és semmilyen akadályt nem gördített az immár 106 éve nemzeti gyászként a magyarok fölé tornyosuló trianoni békediktátum elé. Arra azonban, hogy miért épp ezek a képzettársítások ugranak be azonnal Károlyiról, korántsem a valóság, még kevésbé az igazság a magyarázat. Sokkal inkább magyarázza egy dátum: 1991. Valamivel kevésbé, de hozzájárul a magyarázathoz egy helyszín: Debreceni Református Kollégium.
Ahogy a jövő nem eleve elrendelt, úgy múltból is sokféle van, hívja fel a figyelmet Hatos Pál a vele készített interjúban. Közvetlenül az államszocializmus összeomlása után léptem be a Debreceni Református Kollégium impozáns kapuján. Ahogy az „átkosban” tanított történelem országszerte minden iskolában kiradírozta az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság árnyalatait, pont úgy nem árnyalta a szóban forgó események szereplőinek motivációit, meggyőződését, az összeomló Osztrák-Magyar-Monarchia és az elveszített világháború következményeit a rendszerváltást követő évek magyarországi történelemoktatása sem. Ez fokozottan igaz volt – a ma már tudhatóan – kollaboráns református egyház legnagyobb múltú iskolájának történelemértelmezésére. Nem állítom, hogy az 1910-es évek végén is Oroszországból indult világforradalomexport viszonylagos sikerességének értelmezése könnyű lett volna a szovjet blokk széthullása után, de abban talán segíthetett volna, hogy ma ne tartsunk majdnem pont ugyanott, mint a 20. századi forradalmak, vagy ahogy Hatos Pál keretezi az 1922-ig tartó bő fél évtizedet, a hideg polgárháború hajnalán.
Nem szerettem történelmet tanulni. Unalmasnak és feleslegesnek éreztem a dátumok, nevek, helyszínek vég nélküli magolását. Azt végképp nem sikerült megfejtenem, hogy – európai kultúrkör ide vagy oda – miért töltenek a tanulók hónapokat Egyiptom, Hellász és Róma, II. Ramszesz, Nagy Sándor vagy éppen Nagy Konstantin életművének a tanulmányozásával, hogy aztán – a gigantikus mennyiségű tananyagból kifutva – a reformkori országgyűlések, a szabadságharc és a kiegyezés utántól minden egy kibogozhatatlan, hatalmas nagy katyvasszá váljon, amiben az összefüggések felfejtése teljességgel reménytelen, a megértés lehetősége a nullához konvergál, és az érettségin mindenkinek egyetlen célja van: rosszabb esetben 1914, jobb esetben 1867 előtti tételt húzni. Amennyire látom, a helyzet semmit nem javult, amióta az én történelemtanulásom maga is történelem lett. Ezért nem is csodálkoztam, amikor Zsoldos Attila, a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai és Történettudományok Osztályának korábbi elnöke egy nekem adott interjúban azt találta mondani, hogy „nem hiszem, hogy érdekelne a történelem, ha a mai tankönyvekből kellene tanulnom”.
Olvass tovább, élj a Valentin-napi kedvezményes előfizetés és a próbaidőszak nyújtotta lehetőségekkel! Posztok és a kedvenc podcast-lejátszóddal hallgatható interjúk minden héten.
Már jó ideje nem tankönyvekből tanulom a történelmet, és annak ellenére is jobban érdekel, hogy ma sem állíthatom, hogy sokkal jobban értem a kiegyezést követő szűk hét évtized politikai fordulatait, pláne sokszínű árnyalatait. A teljesség igénye nélkül mégis felsorolok néhány dolgot, amivel érdemes lett volna színesíteni a történelemórákat.
A vörös gróf egyenesen a megszállottja volt a társadalmi újraelosztásnak, még ha ennek kivitelezésében nem is jutott túl messzire. Az 1919 februárjában „a földmívelő nép földhöz juttatásáról” szóló rendelet nyomán jelképesen a saját földjével kezdte a földosztást.
A történelemtanításba „nemzetvesztőként” bevonult Károlyi, akárcsak kortársa, a valaha volt leggyűlöltebb magyar politikus, Kun Béla, kifejezetten revizionista terveket szőtt, mindketten elutasították a békediktátumot.
Az antant hatalmakkal a fehér lóról elhíresült, sokak által nemzetvédőként újrakeretezett Horthy Miklós egyezett meg arról, hogy Magyarország elfogadja a szerződésben foglalt feltételeket.
Miután Horthy az őszirózsás forradalom nyomán elzavart IV. Károlynak több visszatérési kísérlete után sem volt hajlandó visszaadni a hatalmat, az a feltételezés sem ütközhetett a valósággal, hogy a magyar-cseh-szlavón-horvát-osztrák uralkodó nagyobb eséllyel próbálkozhatott volna valamiféle revízióval a térségben, mint bárki más.
Az őszirózsás forradalom vívmányaként bevezetett általános és titkos választójog csak papíron létezett. A Károlyi-kormány nem tartott választásokat, a Tanácsköztársaság időszakában és azután a hatalom gyorsan változó birtokosai mindig megtalálták a módját, hogy a saját hasznukra korlátozzák a potenciális választópolgárok jogait.
A világon elsőként, 1920-ban, Magyarországon beiktatott numerus clausus rendelet csak másodsorban született a zsidók felsőoktatásból való kiszorításának szándékával. Az elsődleges cél a nők továbbtanulásának akadályozása volt. Ezt a tényt az utókor szinte nyom nélkül kiradírozta mind a történelemkönyvekből, mind a történelmi emlékezetből.
A nők, vagyis a társadalom felének a választójogát gyakorlatilag az összes kormány minden lehetséges eszközzel korlátozni igyekezett a papíron 1918-tól létező általános választójog ellenére. Bár annak fényében nem biztos, hogy ez meglepő, hogy 1917-ben minden idők egyik leggyakrabban emlegetett magyar miniszterelnöke, Tisza István még úgy bölcselkedett a már akkor is terítéken lévő reformról, hogy azzal „veszítenénk mi, szegény férfiak, de azt hiszem, végeredményben a nők is”.
Bethlen István, akinek a neve a történelemtankönyvekben egyet jelent az I. világháború utáni konszolidáció, stabilitás és gazdasági fellendülés éveivel, egyebek mellett úgy stabilizálta hosszú időre a hatalmát, hogy közben belemanipulálta a vidéki parasztság hatalmas tömegeit a titkos szavazáshoz való joga feladásába. Ebben a legfontosabb fegyvere a szabad pálinkafőzés jogának biztosítása volt.
Tanulság nincs, néhány megválaszolhatatlan kérdés maradt:
- Miért lehet Dózsa népét immár száz éve megvásárolni a szabad pálinkafőzés lehetőségével?
- A nők sikeresebb emancipációja esetén is men-only kormánya lenne ma Magyarországnak?
- Aki a magas lóról beszél hülyeségeket nagy meggyőző erővel, az a világ más tájain is el tudja hitetni a valódi szándékairól a szöges ellentétét?
- Mitől függ, hogy egy Messiástól 5 hónap vagy 50 év alatt fordulnak-e el az imádói?
- Miért durvább a vörösterror, mint a fehérterror konnotációja mind a mai napig?
- Hogy lehet száz évig annyira egy helyben toporogni, hogy számos problémakörnél elég lenne a neveket kicserélni ahhoz, hogy egy mai politikai narratívát kapjunk?